A könyvtár szakmai munkájának kezdetei az 1953 -as évekre  nyúlnak vissza. Fejlesztését, közvetlenül a felszabadulás után, egy  könyvgyűjtő akció előzte meg, melyet a polgárok és az akkori fiataloknak szerbeztek. A városi álatános iskola és “Коло српских сестара“ cég több könyvet is adományozott a meglévő állományt bővítve. A kialakított könyvtár a Szövetkezethez tartozott és székházában kapott is helyet. Vigyáztak a könyvekre és kiadásukon is dolgoztak, önkéntes alapon segítettek,  elsősorban a pedagógusok.

A kultúrház könyvtára, megerősödését követően a Kultúrotthon fennhatósága alá került . Az első önkéntes könyvtáros Marija Tutolmin volt. 1953 -tól a könyvtár már független – elvált a kultúra házától. Költségvetése már a városi vezetés munkájához tartozik, melybe az  első teljes munkaidős könyvtári dolgozó Koska Katica fiztése is látható. Abban az időben kapott a könyvtár, egy  nagy helyiséget, az akkori Munkásegyetem épületében, ahol 1957 elejéig marad. A városrendezési tervben 1957 elején, a könyvtár a Mezőgazdászok egyesületének helyiségeibe költözik, ahol 1987-ig marad.

Az időintervallum 1953 – 1959 között a könyvtár fejlődik, állományak növekedése, szakmai továbbképzése figyalhető meg. Szakképzett könyvtárosok hiánya miatt 1961 -ig stagnál a fejlődés. 1961 után  könyvtár már független intézmény, a zombori könyvtár hatáskörében, önálló könyveléssel és vezetéssel. Ekkor már három könyvtáros látja el az olvasókat, egész napos nyitvatartás mellett..

1987-től 2008 –ig a könyvtár saját épületében tevékenykedett, felnőtt- és gyermek részleggel, valamint feldolgozó és beszerző osztállyal.

Sajnos 2008 augusztusában az  épületben tűz ütött ki és azóta a könyvtár „ideiglenesen”  a Pionirsk otthon  épületben működik.